Oldalak

2017. október 2., hétfő

Kutatók éjszakája

Az idei Kutatók éjszakájára nagyon korán kitaláltuk a 3D nyomtatós programot. A Campus fesztiválon olyan nagy sikere volt a 3D-s monogramoknak, hogy mindenképpen folytatni akartuk.
Előre is készültünk egy doboznyi monogrammal, arra alapozva, hátha lesz köztük olyan, amit azonnal el tudunk majd ajándékozni.
Minden érdeklődő látogatónak megmutattuk, hogyan néz ki térben, azaz összemetszve két irányból a monogramja (A modelleket OpenSCAD-ben készítettük). Ha kérte, és legfőképp meg tudta várni, akkor már este hazavihette, de néhány ismerős ajándékát eltoltuk későbbre. Ezúton is köszönjük a megértésüket és türelmüket!
Az IK-s MakerBot nyomtató mellé erre az estére betársul a családi nyomtatónk is, ezzel dupla annyi monogram talált gazdára.
Az egyetemi galériából átvett képeink:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése